Op-art? Teremtsünk divatot! című, NTP-TM-14-0222 jelű pályázat megvalósulása

A Szvetnik Joachim Általános Iskola az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával meghirdetett, tehetséggondozó műhelyek támogatására kiírt felhívásra pályázatot nyújtott be és nagy örömünkre NTP-TM-14-0222 jelzéssel, „Op-art? Teremtsünk divatot!” címmel 100%-os támogatást nyert. A támogatás összege 921.000,-Ft.

A projekt 15 fő részvételével valósult meg, mely magját a tanév közben aktívan működő képzőművészeti tehetséggondozó műhely tagjai alkották. A programot az op-art művészeti irányzat inspirálta, mely eredményeként a diákok egy divatbemutató ötletét valósították meg egy témahét keretein belül.      A témának megfelelően a projekt problémafelvetése egy divatbemutató megvalósítása volt. A pedagógiai terv szabadságot biztosított a tanulók ötleteinek, kreatív gondolatainak, szabadságot adott a gyermeki fantáziának, önálló ismeretszerzésre alapozott, elősegítette az önálló tanulást, a széleskörű szemléletmód, érdeklődő nyitott személyiség kialakulását, a vizuális megismerő és befogadóképesség fejlődését.

A programnak része volt egy előadás is, mely a lézerfényről és annak felhasználási lehetőségeiről szólt a Fény Nemzetközi Évéhez kötődően.

Május 17-én ráhangolásként Pécsre látogattunk, ahol megtekintettük a Victor Vasarely és a Zsolnay Múzeumot. Utóbbiban múzeumpedagógiai foglalkozáson is részt vehettek a gyerekek, majd a délutánt a Mecsextrém Kalandparkban töltöttük. Az ott megvalósuló csapatépítő foglalkozás segített abban, hogy a 15 gyermekből álló csoport erősebb köteléket építsen ki.

A foglalkozásokon feldolgozásra kerültek a kirándulás élményei, PowerPoint bemutatók készültek, megismerték a tanulók az op-art irányzatát a különböző optikai illúziókat és azok hátterét. A gyerekek terveket készítettek a divatbemutatóhoz, mely tervek magukba foglalták a ruhákat, kiegészítőket, a tér berendezését, meghívót. Az elképzeléseket megvalósítottuk. A megvalósítás nagy örömet jelentett a résztvevőknek. A 06.18-án megrendezésre került a divatbemutatón, vendégül láttuk a gyerekek családjait, pedagógusait. Öröm volt látni tanítványaink arcán a mosolyt, hallani a közönség tapsát, tudni azt, hogy felejthetetlen élményt biztosítottunk diákjainknak.

A program zárásaként 06.26-án a Budapesti Operettszínházban a FAME, A hírnév ára című előadás premierjét tekintettük meg. Tartalmas útmutató volt ez az előadás a résztvevőknek. Életre szóló következtetéseket vonhattak le a történetből. Megtanulták, hogy munka, áldozat és harc kell az érvényesüléshez. Minden eredmény mögött kitartó küzdelem van. A történet a színház világából hozta a példát, de mondanivalója örökérvényű és széleskörű. A művészet bármely területére érvényes, hogy nem elég a tehetség, ha nem társul mellé szorgalom, kitartás, önuralom és fegyelem.

 

Csontos Ferencné, Hurton Katalin, Weisné Puskás Ágnes